Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam
ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam.
El akarok válni. Hoztam fel a témát
nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan
megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az
evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem
beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a
házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet
szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak
sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt,
hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd
darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált
számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de
nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre
hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni
láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már
hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és
láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni
mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött
eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott
ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.
Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap
felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt,
mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az
indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem
akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt.
De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a
karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt,
minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt
gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé
tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem
válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem
számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg
gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta
bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem,
mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban
tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba,
majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a
szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én
bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz,
ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten
lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát.
Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy
nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk
komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.
A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta
meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és
hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem
beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap.
Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen
fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd
sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez
volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási
fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje
és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta,
Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban
kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak,
hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert
féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam,
kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan
és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt,
mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó
napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk
elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem
észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan
kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem,
ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane
kinyitotta az ajtót és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem
akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas
vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem
válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk
apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól
kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a
karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához
tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki.
Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem
egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára.
Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el
nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág
a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet
az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én
annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy
hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a
fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy
szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy
kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak
előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval
találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró
dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban
boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal,
semmi sem történik veled. Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan
emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez,
mikor feladták.