A káposztaleves-kúra
igen népszerű és közkedvelt diéta, sokan ismerik már és ki is próbálták. Az
eredmények szerint, akár 7 kilótól is megszabadít, mindössze 7 nap alatt.
Emellett, a jó benne az, hogy egészséges és olcsó!
Hátránya: nehezen
tartható be.
Még mindig jobb, hogy
diétázz, minthogy fogyókúrás tablettákat szedj. A rendszeres étkezés előnye
ugyanis az, hogy beindítja az anyagcserét, és biztosítja a testsúly
egyensúlyát. Két kritikus eset létezik, ami a fogyni vágyást illeti:
* ha túl keveset eszünk,
vagy túl ritkán ülünk asztalhoz – ettől a szervezet vészriadót fúj, a folytonos
éhségtől pedig az anyagcserénk lelassul, és bármilyen keveset is együnk, az
mind ránk ragad. Éppen ezért tanácsolják a táplálkozási szakértők, hogy gyakran
étkezzünk, és kicsi adagokat fogyasszunk!
* ha túl nagy adagot
fogyasztunk el egy leültünkben – ez túlterheli a gyomrunkat, és a bevitt
kalóriák nagyrésze elégetetlenül marad. Ezt követően, egy normális adag étel
elfogyasztása után is éhesnek érezzük magunkat, hiszen a kitágult gyomor a bő
porcióhoz képest üresen marad. Ebben az esetben fokozatosan csökkentenünk kell
a tányérra kirakott étel mennyiségét, bizonyos esetekben pedig sebészeti
beavatkozásra is szükség van.
A káposztaleves-kúra
szinte minden szempontból előnyös. Annyit ehetsz, amennyi beléd fér, nem kell
koplalnod, ráadásul egészséges eledelt kell fogyasztanod, ami nem is kerül sok
pénzbe. A kúra ideje 1 hét. A leadott kilók száma pedig akár egyenesen arányos
is lehet a diéta napjainak számával.
Hogyan készítsd el a
káposztalevest?
Kell hozzá 1 nagy fej
káposzta, 5 közepes vagy nagy paradicsom, 2 húsos paprika, 1 kötés petrezselyem,
1 zeller (ökölnyi méretű), 2 nagyobb fej hagyma, só és bors ízlés szerint. Ne
adj hozzá olajat vagy egyéb fűszereket, sem pedig más zsírokat!
A kúra, napokra osztva
1. nap – készíthetsz
magadnak egy tál friss gyümölcssalátát, a nap hátralevő részében csak a levest
eheted. Összesen ötször étkezhetsz egy nap, ebből tehát négyszer levest,
egyszer pedig salátát fogsz enni. Innivalóként csakis sima vizet fogyaszthatsz!
2. nap – a gyümölcssalátát
váltsd friss zöldségre, a levesporciók maradnak változatlanul. Ami fontos, hogy
ne adj hozzá egy csepp olajat sem! A salátát akkor eheted, amikor csak akarod.
3. nap – a levesadagot
csökkentsd háromra, a hátralévő két étkezést pedig tedd ki zöldségsalátából és
2–3 gyümölcsből. Mindegyik étkezést válaszd külön a másiktól, és a zöldségeket
ne keverd össze a gyümölcsökkel. Csakis sima vizet ihatsz.
4. nap – olyan
gyümölcsöket is fogyaszthatsz már, amelyek nem savasak, de növényi zsírokat
tartalmaznak. Például 3 banán vagy 3 mangó, esetleg 3 szelet sárgadinnye jól
jöhet. A gyümölcsöt egyetlen étkezés alatt fogyaszd el, a többi alatt egyél
káposztalevest. Folyadékként csak a sima víz ajánlott, amelyet egyébként a
káposztaleves-kúra teljes ideje alatt kell fogyasztanod.
5. nap – a levesbe
főzhetsz egy kevés csirkehúst, és továbbra is étkezz ötször egy nap.
6. nap – egyik étkezésed
legyen egy maréknyi főtt rizs sárgarépával és borsóval, a többi kötelezően
leves.
7. nap – a rizst
helyettesítsd roston sült hallal, és fogyaszd második fogásként a leves után.
Na meg, a hátralévő étkezésekre megmarad természetesen a leves.
A kúrát, ha bevált, 4 hét
után meg lehet ismételni.
http://twice.hu/eletmod/dieta-es-fogyokura/kaposztaleves-kura-fogyj-7-kilot-7-nap-alatt