Az ember tulajdonképpen
még mára sem heverte ki a két lábra állás fáradalmait. Számos egészségügyi
problémánk vezethető vissza erre a kezet felszabadító, de más testrészeket az
addiginál erősebben megterhelő változásra.
A két lábra állás az
alapvető oka számos ér- és ízületi betegségnek. Avagy láttak-e már súlyosan
visszértágulatos vagy reumás kutyát?
A két lábra állás után a
testsúly nagyobb terhet rakott többek között a boka-, a térd- és a
medenceízületre, és nem utolsósorban a gerincoszlopra is. A korábbinál jóval
nagyobb erők koptatták az ízületi felszínen lévő porcokat is. Ráadásul – a két
lábra állt ember eszközfejlesztő munkája nyomán – egyre inkább mozgásszegénnyé
vált a Homo Sapiens. A saját érhálózattal nem bíró, az oxigént az ízületi
folyadékból diffúzióval felvevő porcszövet fogékonyabbá vált a különböző elfajulások
iránt, egyre hamarabb elvesztette rugalmasságát, amelynek híján nem tudja
ellátni szerepét az ízületekben találkozó csontvégeken. A gerinc csigolyái
közül kikopó porckorong hiánya, a térdízület csontvégeinek rideggé válása nagy
fájdalmakat okoz az embernek. És ami még rosszabb: a porcszövet alig képes a
megújulásra. Egy porckopásos betegnek szinte reménytelen az eredeti vagy ahhoz
hasonló állapot visszaállítása. Ez szinte csak a porcszövet átültetése révén
jöhet szóba.
Alapkutatási ismeretek
szerzése
E lehetőség érdekében
tanulmányozza a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának
Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében működő jelátviteli kutatócsoport
a porcképződés mechanizmusát.
A csoport kutatásainak
hosszú távú célja olyan alapkutatási ismeretek szerzése, amelyek elősegíthetik
a porcszövetek regenerációjának beindítását, illetve a beültetésre alkalmas
porcszövet előállítását. Igyekeznek felderíteni azt is, hogy milyen tényezők
befolyásolják ezt a folyamatot.
A csoport csirkeembriókból
nyert úgynevezett porcelőfutár-sejtekből létrehozott sejtkultúrákban vizsgálja
a porcszövet differenciálódását és a sejtek jelátviteli útvonalait. Ennek az
embrionális porckeletkezést jól modellező kísérleti rendszernek a használata
több évtizedes múltra tekint vissza a laboratóriumban. Az utóbbi három évben
sikerült egy egér és egy emberi sejtvonalban is beállítani azokat a kísérleti
feltételeket, amelyek alkalmazásával porcdifferenciálódás zajlik le bennük.
Az eljárás lényege, hogy
egy csirkeembrióról leválasztják a végtagkezdeményeket, és megfelelően
összeállított tápoldatba helyezik őket. Ha ezeket a kellőképpen magas sejtszámú
kultúrákat ideális körülmények között (állandó hőmérsékletet, páratartalmat,
oxigén- és szén-dioxid-koncentrációt létrehozó készülékben, steril
tápfolyadékban) tartják, bennük spontán porcképződés játszódik le.
A testmozgás fontossága
A vizsgálatok azt
mutatták, hogy a folyamatban fontos szerepet játszik a kalciumion-koncentráció
és a többi foszfatáz enzim. Ezen túlmenően azt is érzékelték, hogy a
differenciálódó porcszövet mechanikai ingerlése elősegíti a porcképződést.
Jelenleg azt mérik fel, hogy a mechanikai ingert milyen módon érzékelik a
sejtek, és hogy a mechanikai ingerlés milyen jelátviteli út(ak)on fejtheti ki a
porckialakulást serkentő hatását.
A laikusnak is eszébe
juthat erről, hogy a mechanikai ingerlés hatása bizonyára érvényesül az emberi
testben is, ami újabb érvet szolgáltat a gyermek- és fiatalkori testmozgásra,
hiszen a porcsejtek termelése éppen ebben a korban zajlik a növekedés
befejeződéséig. És mint már említettük, a már kialakult porc anyagcseréjét is
javítja a testmozgás.
A kutatók remélik, hogy a
laboratóriumi körülmények között zajló porcképződést szabályozó folyamatok
felderítése hozzájárulhat a porcszövet fejlődésének részletesebb
megismeréséhez, végső soron a szervezetben bekövetkező porcképződési folyamatok
beindításához. Ez pedig hosszabb távon segítséget nyújthat a sérült ízületi
porc pótlására szolgáló, mesterségesen előállított, beültethető porcszövet
kifejlesztéséhez, ami sok, porckopásos beteg életminőségét javítaná meg
gyökeresen.
Forrás:
http://twice.hu/eletmod/egeszseg-eletmod/tojastol-gyogyulhatnak-a-porcserultek